Dávid 的个人资料Barad Dávid blogja» 照片日志列表 工具 帮助

日志


2008/11/27

20 éves lettem

Tegnapi napon november 26. án betöltöttem a 26. életévem. Nem nagy örömmel mert hát 20-as évek….. már nem gyerek évek L másik hogy már 20 vagyok és alig történt velem valami az életben L

 

Nem akartam bulit, na meg persze nem szeretek születés, és névnapot tartani, nem tetszik ez a szokás de hát többiek erősködése miatt 2 buli is sikeredett.

1.buli: Bettivel volt alteregos buli pesten, szombaton, az egy ilyen elő buli volt, örömteljes hogy még 19 vagyok. Vettem egy üveg bort, és vonaton azt ittam, persze ugye Betti nem ivott L de aminek nagyon örültem hogy alterba lenn megivott velem egy tequilát, úgy hogy ez saját ötlete volt hogy akkor menjünk. Ez alapozta meg az estét,na meg a Long island  Kinyújtott nyelvűnagyon jó zenék voltak és sokat táncoltunk

 

2.buli: Tegnap 26. án Nórival, folyosóra ültünk ki, kicuoccultunk mindent, laptop,hangszóró és zöld égős lámpa, sok pia a sötétbe J Nóritól kaptam egy üveg Hubit, azzal kezdtük majd jött a bor,majd Andiék is lejöttek, és egyre többen lettünk, aztán mentünk ki Deltába. Csocsóztam részegen J na az vicces volt, meg rengeteget énekeltünk. Szokásos Kis Pál és a Borz – tól a „Ha az életben” na ezt ordítva J

 

Szóval megtörtént 20 lettem, kicsit rosz, már nem fogják azt mondani hogy „ te még ilyen fiatal vagy ? „  mostmár egyre többször inkább én mondom, de majd megszokom, haladnak az évek és nemsoká jön a nyugdíj ( ha még lesz akkor mikor öreg leszek )

 

DCM010DCM000DCM005

És képekben itt vannak események, na persze kicsit alkoholos állapotban

de az már csak természetes

 

Jaaaaaaaaaaaaj és 20 éves lettem leszoktam cigiről !!!!!!! Ezt megjegyezni !!!

2008/11/21

Tej,sajt üzem

Mostani szokásom szerint, megit csak egy gyors bejegyzésre van időm. Gépelek ahogy tudok, mert rengeteget kell tanulnom, és most rá kell kapcsolni. Jövő 7 en kedden 2 ZH-t írok egymás után 2 nehéz tantárgyból, onnan tudom h ténylegesen nehéz, mert előző zh-k nem sikerültek, ezért hogy meg legyen fél évem ezt meg kell írnom minimum 5-re.

Na meg közbe szerdára egy kiselőadásra is készülnöm kell. Ezért nem is mentem ma pestre csak holnap fogok Bettivel, bulizni alterba, uccsó még 19 évesen. Az hogy ott maradok e, ott alszok e, még nem tudom L

 

Héten volt egy buli, Andi 21. születésnapja. Hát nem kell részleteznem, nagyon berúgtam, és rengetet táncoltam, de ami meglepő hogy 1 discos szám sem volt. Republik, Kárpátia, meg Kispál és a borz volt, na annak egyik száma iszonyat tetszik, torkunk szakadtából énekeltünk Nóriékkal J

Most szerdán leszek ugye majd 20 éves L és hát bár nem akartam bulit, de többiek nem hagyván csak lesz L Tök jó hogy pont szerdára esik, pont bulizós estére, jön be Anett is , pasija Balázs na meg Anikó és többiek J Tök jó hogy ennyire gondolnak rám, pedig én nem akartam bulit.

 

Ma pedig voltunk egy tanulmányi kiránduláson, ezért is kellet itt maradnom suliba egy tejüzembe ahol csinálják a Szarvasi sajtot, és mozzerelát. Volt kóstoló is meg körbe vezetés, de jó nagy higéniai kötelezettség volt, mert kaptunk köpenyt, fej izét, meg lábunkra zacsit. Erről teszek is fel képet mert vicces volt J

 

Na most pedig rohanok és tanulok !!!!

 

DSC00982

Tiszta gáz fejünk van, de nem beszólni Kinyújtott nyelvű

2008/11/18

Gyors blog

Gyorsan most írok egy kis bejegyzést, most van egy csepp időm, rejtve lettem MSN ről, meg már Nóriék is lefeküdtek aludni, így most jó. Itt suliban egész rohanás az élet, ha meg picit géphez jutok ellepnek msn en  . Bár ez félreértés szempontjából ahogy Betti látja „ nem is hívlak mert elfoglalt vagy „ szöveg, nem jó, mert azért v ok elfoglalt mert mások is hívnak ide oda. Szal bárki hívhat bárhova, bármin, szakítok én időt mindenkire.

 

A hét eseményei közé tartozik 1 Zh, sok kaja, vásárlás ….. De ezeket már utólag nem is részletezem. De ezt megemlítem, el is felejtettem még múltkor hogy újra van nyelvembe piercing, már 1 hete, bár első golyót rögtön 2 nap után el is haraptam, de már vettem is újjat.

 

Megkaptam Britney Spears új albumát, épp azt hallgatom nagyon jó !!!

Akit érdekel bal oldalt Skydrive tárhelyemről letöltheti 

Tervezőben van szombatra egy buli alterba, annak ünnepére hogy ez az utólsó szombatom 19 évesen,aztán 20 leszek, kész halál, élet vége ? vagy új élet kezdete ? van hol még 20 év is gyerek léthez tartozik , nálunk pedig már 18 is vészes. Na majd meglátom mi lesz ha eljön 26. fordul egyet világ és más leszek e ?  Lehet akkor kell elkezdenem életet ? bulikat? Még több szexet ? Vagy fogjam vissza magam ? Legyek álszent ? És tagadjam meg önnmagam ?  Na majd minden eldől, de nekem már meg is van a tervem a jövőre kapcsolódóan. :P

  Na sikerült is rövidre fogni , gyorsan be is fejeztem, akkor újdonságok megjelenítve.

2008/11/15

Gólyabál 2008

Tegnap esett sor a 2008 as gólyabálra, ami egy kis kavarás mellet gólya buli lett, én is a főszervezők között voltam, Nórival, Mellindával, Katával és Anettel. Nagyon élveztem a  szervezést, a sok vásárlást, terem díszítést, tanárok meghívását, programkészítést.

A gólya”bál” le lett fújva mert azt gondolta igazgató hogy kevés elsős lesz, de mi mégis kiharcoltuk a bulit, és így lett Gólya”buli” ahol nagyon sokan voltak ahhoz képest mennyien vannak, elsősek 50% ott volt és ez épp elég volt.

Alkohol terén nem volt hiány, mert hát ugye mi vásároltunk iskola költségén, de hát nagy részét mi is ittuk meg J . Az ebédlőbe volt a buli, olyan jó volt hogy hatalmas hely volt, olyanokat táncoltunk , pörögtünk, ugráltunk.

 

Aztán lévő éjszakám érdekesen alakult, nagyon intenzív álmaim voltak, a felnőtt életről, magamat láttam 6 év múlva, és nagyon jó érzés volt amit ott láttam, volt munkám volt pénzem és barátaimmal voltam, és volt párom, ami a legnagyobb megnyugvást biztosította, épp nyaralni készültünk és a repülőéren vártuk a repülőt. Maga a helyzet, a látvány az h tudtam meg van minden és nem függök szülőktől nagyon jó érzés volt. Remélem már minél hamarabb vége iskolának és itt hagyhatom Jászberény, fel pestre és élhetem saját életem. Nem szól bele senki mit csinálok, nem kényszerítenek semmire. Vagy nem 20ezret kell beosztanom 1 hónapra úgy hogy kaja,ruha, és minden egyébb mindennapi dolog kifussa belőle.

2008/11/9

Pár nap pesten


Már csütörtök óta fenn vagyok Budapesten, most szerencsémre pénteken nem lett suli, és hétfőn is csak dél után lesz, így addig maradok :))
Zolinál vagyok a blahán, aki tök rendes hogy így befogad és alhatok nála bármeddig, még kulcsot is kaptam ha ő elmenne dolgozni tudjak mozgolódni.
A legjobb különben hogy Mezőgazdasági múzeumba is el kellet mennem egyik tanóra keretébe egyénileg, és annak költségét megtérítik, igy hogy most feljöttem pestre a vonat költséget is fizetik,meg a múzeumi belépőt,tehát minden ingyen volt :))

Tiszta fáradt vagyok, nekem ez a pénteki és szombati alter kicsit sok volt :) lehet lesz egyszer olyan is h szerda csüt péntek szombat :) na az lenne a legjobb.

Na  de ez csak egy gyors kis áttekintés volt ebből a pár napból, de most megyek veszek valami kaját, majd tanulok, holnap ZH :( bár nemtom Zolitól mennyire fog menni :)
(ja meg ez is, tanár csüt ön szól hogy hétfőn zh, és akkor adja ki anyagot, de már csomóan haza mentek, Anett vitte el a lapokat és beszkennelte, majd nekem elküldve feltettem egy oldalra, de olyan rosz hogy kép formátumok és nehéz belőle tanulni :( amúgy ezt a weblapot csináltam a sulis anyagoknak hogy egymást segíthessük  :http://danme17.extra.hu/  )
2008/11/5

Véradás


Megvolt végre életem első véradása, nagyon féltem sokszor fal fehér lettem, hol máskor pedig vörös. De ahhoz képest mennyire féltem semmi különös nem volt, tökre tetszett hogy tű benne kezemben és látom hogy áramlik ki a vér a testemből, közbe éreztem bizsereg testem, ég a fejem és egyre kevesebb vagyok. Tök jó érzés hogy ezzel életet mentettem, hogy valaki megkapja azt amit én termeltem, ami tényleg az én érdemem, sajna nem tudom ki :(

Ancsa persze megint nem adhatott, olyan ideges volt szegény, alacsony volt vérnyomása ezért nem adhat 1 hétig, szegény :( megint lemaradt.
Mi remélem megkapjuk a plus pontokat amit a tanárok igértek érte :)

Ja és kiderült hogy teljes vér vizsgálatot csinálnak, igy nem kell mennem testre.

Amúgy most testem jó megdolgoztatom, mert itt van a vérvétel, meg tegnap voltam szoliba 15 percre de úgy leégtem hogy még seggem is fáj XD  na meg most ittam meg egy sört, de úgy beütött, ezentúl ha inni akarok, leeresztek egy kis vért :))
2008/11/2

Erdélyben

Ma szüleimmel és kereszt szüleimmel kinn voltam Romániában / Erdélyben. Az igazi nagypapám ,apa apjának volt emlékmű avatása egy Kolozsvár melletti kis faluban mert a háborúban ott halt meg. Végre megtudtuk , de főleg apának volt nagy öröm hogy megtudhatta hol van eltemetve az édesapja. Nagyon szép műsor volt, nagyon szép helyen. Nem kellet most sem csalódnom Erdélyben mert gyönyörű szép hely, nekem szebb mint német,vagy horvát ország. A hatalmas hegyek,az erdők a táj mindenestől.

Az avatás után a polgármester kis vacsorával fogadott minket mert az emlékműn lévő emberek rokonai közül csak mi voltunk ott . Megtudtak apának most lesz nemsoká a szüli napja így a kórus énekelt neki, polgármester pedig verset mondott. Bar megérdemelték szüleim mert vittek 8 üveg bort,egy nagy Lehel kürtjét, na meg még 40 ezer ft- al is támogatták a falut. A vacsora után indultunk haza és útközbe megálltunk vásárolni, én sajnos nem találtam semmit aminek hasznát tudtam volna venni, bezzeg anyáék nagyon bevásároltak :)
Ami rosz volt hogy hosszú volt az út, 6 oda 6 óra vissza, de az tetszett hogy már határ nincs, elég ha embernél van egy személyi.
De ami érdekes volt hogy kinn sokkal melegebb volt, itt régóta hideg van ott pedig olyan meleg volt hogy egy rövid újjú póló volt rajtam és csak szakadtt a viz rólam, na meg hogy ott 1 órával több van mint idehaza, ez előnyünkre vált mert egy órát spóroltunk hazafele :)

Ja láttam többen is kerestek, telón.Na ez ezért volt, térerő nem volt ott hegyekben, meg mondjuk ha engem hívnak kaptam sms-t hogy az nekem is 60ft lenne. Ehh de szar :))
2008/11/1

Mindenszentek,Fürdőszoba,buzi vagy ?

Hazajöttem hát erre is a hétvégére. ma ugye mindenszentek így megyünk temetőbe gyertyát gyújtani, anya már most kiment kocsival Jászfényszaru-ra mert annyi virágot vett hogy külön autóval először azt kell kivinni, majd utána megyünk csak mi.

Előzmény kép mesélhetem, hogy kész van végre a fürdőszoba, (mert ugye felújítottuk most októberbe) bár nekem annyira nem tetszik mert én másképp terveztem, más csempével, más elrendezéssel, volt is ebből sok vita, de bezzeg ha szólnék valamit anya egyből visszaszól : "Ez a mi fürdőszobánk,nemsoká úgy is költözöl pestre majd azt te rendezed be, nem szólunk bele"   és hát végül is igaza van,de az a maradék 2 évig ebben kell fürödnöm :(

Na tegnap meg szembesített ami legdurvább volt.  Mutatom neki kezemen meg lábamon a hennát, erre válasza tiszta komoly fejjel :
"-Fiam,te buzi vagy ? "
Huh, köpni.nyelni nem tudtam, természetesen mondtam hogy :
-NEM,
De erre hogy az vagyok ő tudja, miért hazudok, hiába mondtam hogy nem nem akarta elhinni, ráadásul olyan vörös lettem mint egy paradicsom, erre megkérdi :
"- ha nem vagy buzi miért vörösödtél el ? És már nem is udvarolsz lányoknak "  
Persze tudtam volna érvelni, abban nagyon jó vagyok, de minek ? megint tévhitekbe rángatom mikor már közel jár az igazsághoz és nem kellene neki elmondanom, így fogtam magam és szó nélkül bementem a szobába.