| Dávid 的个人资料Barad Dávid blogja» 照片日志列表 | 帮助 |
|
|
2009/7/26 Brukó -csip-csirip Szokásomhoz híven megint írok pár sort a hétvégei Budapesti élményeimmel kapcsolatban A mostani legfőbb lényege a Brutkó volt mely 2 hónap után ismét megrendezésre került, most szabad téren a Nemzeti színház előtti placcon. Mely eddigi legszebb buli élményét nyújtotta nekem. A terület körül víz folyt, megvilágítva, benne római épület romjai díszletként, háttérben a múzeum kivilágítva. Szóval nagyon szép volt. Ez mellett semmi cigi füst, semmi villódzó fények egy kis lyukba, felettünk csillagos ég, mely által beláttam egész területet, és minden embert. Bár ez az ég nem maradt végig így, úgy volt, hogy 4 ig szép idő lesz, ehelyett 2kor elkezdett szakadni eső, mely eleinte zavaró volt, menekülünk a ponyvás italos sátrak alá, de ezt megunva kinn az esőbe táncoltunk ugyan úgy tovább :) Szombat délelőtt másnaposan, délután egy randival, és este pedig egy mozival végződött. A bürno című filmet néztük mely öhöm.. had ne is értékeljem, volt, hogy nevettünk, volt hogy majdnem sírtam, hogy te jó ég... Ja és utána az este... Egy olyan élmény, belső érzés fogott el melyet még alibibe járós korszakom alatt éreztem egy valaki iránt. Örülök neki hogy ismét egy ilyenben volt részem, és most pedig dolgozok rajta hogy az általa keltett érzés,gondolatok sokasága teljesen el legyen rejtve bennem egy kis dobozba mélyen messzi lenn. :( :( Szóval a dolgok teljesen az irányításom alatt érték el a maximumot, de egy ilyen dolognál várható is volt, hogy hirtelen emekkora "sikert" értem el, az nem tartható azon a szinten, és gyorsan a mélybe zuhan, oda ahonnan elindult. És a vasárnap pedig... na az pedig ismét no comment :) de jó volt :) Sajnos most nagyon szomorú vagyok,mert elfogytam, minden tartalék pénzem elfogyott,és már anyumék sem tudják finanszírozni az egyre nagyobb költséggel járó hétvégei kiruccanásaim :( Nagy valószínűséggel ez volt utólsó bulim nyárra. És annyira rosz hogy nincs programom. Egy állandóan tervező,szervező ember vagyok , akit a vidék ridegségének, unalmasságának, elmaradtságának átvészelését egyetlen egy dologal tudtam kibírni, hogy volt programom és azt vártam,tudtam hogy ha ktartó leszek napról napra csak közeledik az adott hétvége. De már nincs, nem tudom mit fogok most tenni, hogy most már minden nap itthon egyforma unalmas lesz, a hétköznapok,hétvégék ugyan úgy munkával telnek el,és nincs semmi program minek a napját várjam Már az iskola se vonz, eddig is csak azért szerettem mert ott szabad lehettem, és mehettem Bp -re . Szerencsére már erre nem kell a suli, de a pénz még mindig, és az iskola kezésével sem lesz . :( De talán ha arra gondolok,hogy ideje itthon is lennem.és a nyár programokban gazdagon telt, megszámlálhatatlan mozizással, rengeteg stranddal, ezek közül egyszer Cegléden egyszer Cserkeszőlőn, voltam Velencén, Bécsben, minden hétvégén bulikban, házibulikban. Dolgoztam 1 hónapot a múzeumban, mely inkább élmény volt mint munka.Talán ideje is kis nyugalomra térni, és szüleimnek is segíteni 引用通告此日志的引用通告 URL 是: http://danme17.spaces.live.com/blog/cns!932A8672CD87D61F!5191.trak 引用此项的网络日志
|
|
|