Dávid 的个人资料Barad Dávid blogja» 照片日志列表 工具 帮助

日志


2009/9/7

Gyors főiskolás jelentés

Ismét egy újabb év, a főiskolán Szokás szerint stresszesen, kapkodással és rengeteg rohanással telt már rögtön az első nap.
Órarendem annyira kusza hogy még nem mertem nyomtatni, hanem csak egy lapra hánytam vetettem, mert most ugye most Fsz fel kell venni, de sima tárgyaimmal ütközik, az mellet még a szakirányos tantárgy helyett az egyik már megvan, azt is cserélni kell, ja meg ugye neked plus krediteket szereznem kell ezért az összes évfolyam összes szakát át kell néznem és amit tudni tantárgyat csatolni a sajátomhoz ... De az is biztos mire elkészítem, addigra valamely tanár kitalálja hogy neki itt nem jó és áteszi máshova az óráját és egész rendszerem felborul ááá

Na de ezen kívül koli szobám nagyon jó lett, azokkal kerültem össze akikkel tavaly megigényeltem a szobát, ráadásul nagyon jó helyen, a folyosó elülső végén vagyunk, és a C kollégium megszűnt így azok a csoporttársaim bekerültek ide, és minket 3.évfolyamot, és pont azokat akikkel jóba voltam ide tetették... szal mindenki egy helyen, ha át akarok menni Nórihoz csak kilépek az ajtón és szembelévőbe pedig be Jaj emiatt nagyon boldog v ok, de nehéz év vár rám azt tudom

Helyem nagyon jó lett , kis fészket csináltam magamnak egy emeletes ágy aljában, körbe kék dekor világítással , kis asztalla, csigával, mert azt is hoztam be egyett, bár első nap ráejtettem egy doboz zselét a fedő üvegre és ripityára törtem... de megoldottuk   ja és van egy cakomm pakk szekrény oldalom amit végre teljesen magamévá rendezhettem be és ... pff sok hülyeség

Órarendem alapján szerencsére pénteken ismét nincs órám. és úgy terveztük Levi barátommal hogy péntek szombatra keresünk munkát... ez milyen keretek közt fog megvalósulni még nem tudom, de ha menne, nagyon jó lenne, mert akkor nem kellene többet haza mennem, vagyis anya annyit kötött ki hogy legalább havonta v 2 havonta menjek haza... Ha ebbe valaki tud nekem segíteni az nagyon jó lenne. Még azt se tudom hol mint keressek munkát stb....

Jaj egyenlőre ennyi elég, most is csak fél 12 kor volt ennyire időm ,de ezt is kapkodva mert teljesen kész v ok,és holnap további rohanás

评论

请稍候...
很抱歉,您输入的评论太长。请缩短您的评论。
您没有输入任何内容,请重试。
很抱歉,我们当前无法添加您的评论。请稍后重试。
若要添加评论,需要您的家长授予您相应权限。请求权限
您的家长禁用了评论功能。
很抱歉,我们当前无法删除您的评论。请稍后重试。
您已超过了一天之内允许提供的评论数上限。请在 24 小时后重试。
因为我们的系统表明您可能在向其他用户提供垃圾评论,您的帐户已禁用了评论功能。如果您认为我们错误地禁用了您的帐户,请联系 Windows Live 支持部门
完成下面的安全检查,您提供评论的过程才能完成。
您在安全检查中键入的字符必须与图片或音频中的字符一致。

若要添加评论,请使用您的 Windows Live ID 登录(如果您使用过 Hotmail、Messenger 或 Xbox LIVE,您就拥有 Windows Live ID)。登录


还没有 Windows Live ID 吗?请注册

引用通告

此日志的引用通告 URL 是:
http://danme17.spaces.live.com/blog/cns!932A8672CD87D61F!5202.trak
引用此项的网络日志